Hogyan lettem Médium?

Címlap / Hogyan lettem Médium?

Hogyan is kezdődött az én „Valós Spirituális utam, az Új Életem”?

Gyermekkoromban kezdődött,  5 éves koromig láttam a Szellem világot, bár erről akkor még nem volt tudomásom mi is ez valójában, ( nem is beszéltem róla senkinek , gyermekként sem ) de sok olyan negatív Szellemet láthattam, akik megmutatták magukat nekem. Igen, féltem tőlük, ilyenkor bátorságot merítve átfutottam Édesanyám szobájába, bekucorogtam mellé és a félelmeim azonnal elszálltak az Ő meleg karjaiban.

1994.-ben Izraelben hajókirándulásra mentünk nővéremmel és amikor Betlehemben Jézus születési helyénél jártam, éreztem valami meleg csodálatos érzést. Ezután kezdtem el imádkozni a magam módján Istenhez, Jézushoz. ( Néha elmondtam a Mi Atyánkat, de többször csak a saját szavaimat használtam, megköszönve mindazt, amit kaphattam és természetesen mint mindannyian, mindig kértem Őt, hogy miben segítsen az életemben.)

1994.-től 2004.-ig Cigánykártyából Jósoltam, csak hobby szintem a barátaimnak és magamnak. Sosem tanultam, ösztönből végeztem. Sokszor az embereknek a múltjába is betekinthettem a kártya alapján, amit Ők nagy szemekkel hallgattak, hogy én ezeket honnan tudom. Akkoriban azt gondoltam, hogy a kártya mutatja ezeket az információkat és észre sem vettem, hogy a gondolataim szintjén üzenik ezeket nekem a Fentiek.

1996.-2004.-ig  Fittnes karrieremet teljesítettem be. Megtanultam a kemény lemondásokkal való szolgálatot, amit kitartóan és céltudatosan végeztem. Kitanultam a táplálkozás módokat, hiszen minden ember másként reagál különböző étrendekre.

(1998. augusztusában a  Világ bajnokságon Harmadik helyezett lettem, Las Vegasban. 1998.-novemberében Fittnes Európa Bajnok lettem, Belgrádban. 1999.augusztusában pedig Fittnes Világ Bajnok lettem, Las Vegasban.)

Majd a 2003.-as évemben nagyon sok negatív események értek és  a sok csalódás – főleg az Emberekben –  után  (a születésnapom előtt egy héttel) számomra egy  negatív hír hallatán  egy kisebb  traumát átélve, hazamentem a kis otthonomba és az „Imádkozó sarkomban” Mennyei Atyánkhoz szóltam. Ahogy elmeséltem Neki a „Lelki fájdalmamat”  megkértem Őt arra, hogy Mutassa meg az utat vagy mondja el nekem: Miért vagyok itt a Földön? Mi az én élet feladatom? Mert így ahogy élek nagyon boldogtalan vagyok. Hírtelen  térdre rogytam, keservesen sírtam és csak zokogtam , zokogtam imára kulcsolt kézzel. Körülbelül két óra telhetett el, amikor újra Tudatomra ébredtem és Egy Hang szólt hozzám. Az Ő Mennyei Hangja volt ez. Kicsit megijedtem, ki lehet itt, de később kiderült, hogy Ő szólt hozzám.

Másnap felkeltem és elkezdtem gondolkodni az előző napon történtekkel. Számtalan kérdés született meg  a fejemben. Ahogy rágondoltam egy – egy kérdésre, még a végére sem értem, már „a Hang” válaszolt nekem és utat mutatott.

Így kezdődött el az Én utam, amiben megtalálhattam magamban Istent, aki napról napra minden szívdobbanásnál velem van. Béke lett bennem és nagyon Boldog vagyok a mai napon is. Áldott életem van, amit mindennap Mennyei Atyánk dicsőségéért élhetek és cselekedhetek.

Tiszta szívemből kívánom Neked , aki elolvasta ezeket a sorokat, hogy Te is megleld magadban Őt és engedd be Őt az életed minden percébe.

Hiszen , Isten Szeret Téged is  és Isten Gyermeke vagy Te is. 🙂

Higgyél önmagadban, bízzál önmagadban,  fogadd el önmagadat  olyan csodálatos teremtménynek amilyen vagy, szeresd önmagad és az életed és így Istenben is megtalálod önmagad.

Higgyél, Bízzál és Feltétel nélkül Szeress!!!

Honnan tudhattam meg, hogy  Médium vagyok? És a médiumoknak melyik típusa vagyok? plusz fotó Joaoval

2008.-ban jártam először Joao deDeusnál Abadianiaban a Loyolai Szent Ignác Házban. Akkoriban egy nagyon kedves magyar ismerősöm volt a Casaban a vezetőm – aki körbe vezetett Abadianiaban és bemutatta a Casat.

Amikor először mentem Joao elé – Dr Augusto de Almaeda volt az Entitás Őbenne – Ő  rám nézett és csak annyit mondott: – Ülj le meditálni.

Majd a szünetben Ricardot értünk küldte és elmondta, hogy mit üzen még nekünk az Entitás. ( Nekünk: volt férjem és én) Majd a délutáni meditáció után Joao fogadott minket a szobájában és megkaphattuk a Személyes Kristályunkat, ami a gyógyulásunk, tisztulásunk és a spirituális fejlődésünkben nyújt folyamatosan meditatív állapotban segítséget.

A következő héten azt mondta az Entitás –  Joao – amikor ott álltam előtte, hogy legyek Guide és a segítségemmel látogasson ki minél több Magyar ember ide Abadianiaba.

Aztán 2009.-ben kétszer ki is utazthattam és az egyik alkalommal csak annyit mondott nekem Joao: – Te Médium vagy. Ezzel akkor nem is foglalkoztam, csak megköszöntem és elfogadtam.

2010.márciusban, amikor legközelebb mentem, az odaérkezésünk napján a Casaban volt a kis csapat néhány Hölgy tagja és jöttek felém, hogy itt van Joao és találkoztak vele. Nagyon boldog volt mindenki , s én is, hogy ők ennyire örültek. Aztán én is elindultam a Casaba.  Joao pont velem szembe jött, megállt, megvárta, amíg odaérek hozzá, majd megöleltük egymást, mint két igazi jó barát, akik már régen találkoztak.

Köszöntem neki illedelmesen, míg Ő feltett nekem 2 kérdést. Az egyikre igennel válaszoltam a másikra nemmel. Ő ezalatt, az idő alatt végig fogta a kezem, majd gondolkodott és mondott valamit. Mivel ekkor még nem beszéltem portugálul így nem tudtam, hogy mit mondhatott, ezért hazamentem a pousadánkba, ahol akkor laktunk.

Éppen a kertben ücsörögtem és élveztem a csendet, amikor egy autó érkezett és a sofőr dudált. (Nem gondoltam volna , hogy ez nekem szólna) Ezért újra dudált.

Ekkor felkeltem és elindultam a kapu felé és Joao szállt ki az autójából.

Beengedtem a kapun, s ő újra megölelt és a tulajdonosnak a nevét mondta, hogy hívjam ide.

De ekkor az összes szobából kezdtek előjönni az emberek, hogy „Itt van Joao!”  így a tulajdonos is megérkezett. Joao leültetett egy székreés azt mondta:

Ez a nő médium, spirituális tanító és gyógyító. ( Ekkor már jött valaki aki lefordította ezek a mondatokat nekem) Majd a szobámba bementünk együtt. Joao behívta a tulajdonost és az ő Anyukáját is leültette őket az ágyamra, mi pedig egy-egy székre. Az etikai védelmi okok miatt hívta be a szobába a két Hölgyet, akik végig figyelték, hogy ő mit és hogyan tesz velem. Majd elkezdte a médiummá avatásomat. Kb: 1 órán át tartott. Majd behívatta a tolmácsot, aki segített nekem a megértésben. Még kb: 45 percet beszélgettünk. Sokat érdeklődött, kérdezett rólam a családomról és magáról is mondott pár mondatot.

Másnap szerdán reggel az irodájában és után a Casaban minden „Casa napon” folytatódott a médiummá avatásom.

Így tudtam meg, hogy médium vagyok és igazán mi az én élet feladatom itt ezen a csodás Szív Bolygónkon.